Chapter 2

Sziasztok:)
Meghoztam a 2. részt:)
Köszönöm a feliratkozást,és a kommentet:)
Ehhez is örülnék egy-kettőnek:)
Jó olvasást:D

Macey Morgan

Az utolsó küldetés

Reggel édesapám keltett,azzal az indokkal,hogy fél óa múlva érkezik a kislány,akit meg kell tanítanom pár dologra.Az idő alatt pont le tudtam takarítani a szárnyaimat,mivel apa nem engedte,hogy varázslatot használjak,mondván,hogy csak fontos dolgokra szabadna.Bár szerintem,ha neki lenne varázsereje,tuti minden hülyeségre használná,de ő csak egy sima,egyszerű őrangyal.Édesanyámtól örököltem a mágiát,mivel ő varázsló volt,de születésemkor meghalt,ezért apával az angyalok közé jöttünk,pedig a földön éltünk volna,a varázslók között.De nem panaszkodok,hiszen szeretem az életemet,ha ezt lehet igazából így nevezni.

Éppen megszáradt a szárnyam,amikor valaki kopogott.Odasiettem az ajtóhoz,és kitártam a vendégem előtt.Tudtam,hogy Macey jött,hiszen mást nem vártam,apu pedig az ébresztésem után elment Garman mesterhez.A köszönés után az ágyamhoz invitáltam,és belekezdtem az oktatásba.

- Szóval,az angyaltanoncoknak húsz próbát kell teljesíteniük,mire teljes jogú őrangyalok lehetnek.

- És mikor lehet a feladatokat teljesíteni? - érdeklődően fürkészett a nagy,barna szemeivel.

- Ha Garman nagymester hívat,és megbíz egyel. - mosolyogtam rá.

- És neked mennyi van hátra? - kíváncsiskodott tovább.

- A te tanításod az utolsó. - sóhajtottam egy jó nagyot. - Tehát,ott tartottam,hogy az angyaloknak vannak különböző képességeik.Ilyenek a falon átjárás,az álom irányíts,és a legalapvetőbb,a repülés.Ezeket megmutatom majd neked.Tehát,mehetünk? - nyújtottam neki a kezemet,miután felálltam a kényelmes ülőhelyemről.Ő készségesen elfogadta,és az egyik gyakorlóterem felé vettük az irányt.Rengeteg foglalt volt,pedig vagy harmincba benéztünk,mire találtunk egy üreset.Egy ilyen helyet úgy kell elképzelni,hogy van egy nagy asztal az egyik sarokba.Mellette székek vannak,és van egy körülbelül húsz centi vastag fal középen,aminél az átjárást lehet gyakorolni.

- Repülni már tudsz,ugye? - kérdeztem rá,miután leültem az egyik székre.Ő csak bólintott egyet,így adva tudtomra a válaszát. - Remek,akkor menj egy kört a gyakorlófal körül.

Aktivizálta a szárnyait,és elindult a fal felé.Ezek után még jöhet az álom irányítás,amit nem hinném,hogy meg tudnék neki mutatni,maximum elmagyarázni.A falon átjárást pedig szerintem nem tudja egyhamar megcsinálni,hiszen nekem is órákba tellett,mire száz százalékban rá tudtam koncentrálni.Ráadásul mégkörbe is kéne vezetnem,és a fontosabb dolgokat elmondanom neki.Amíg ezeken agyaltam Macey is visszaért hozzám.Megdicsértem,amiért ilyen könnyedén tudja használni a szárnyait,és belevetettem magam az oktatásába.

- Az álom irányítását nem tudom most megmutatni,de annyi az egész,hogy odaállsz az alvó személy mellé,és a kezedet ráteszed a fejére.Ha el kezd fényleni a kezed,akkor sikerült rákapcsolódnod az álmára.Ezek után már csak be kell csuknod a szemedet,és olyan,mintha ott lennél valóban.Meg tudod változtatni a dolgokat,és te irányítod a történéseket. - magyaráztam el a legfontosabb dolgokat neki,erről a témáról.

- És akkor ez a képesség mire jó? - érdeklődött rövid hallgatás után.

- Jó cselekedetekre tudod sarkallni őket. - okítottam tovább.

- Az emberek látnak minket? - kérdezősködött.

- Igen,viszont el tudjuk tüntetni a szárnyainkat,nehogy lebukjunk.

- Hogyan lehet eltüntetni?

- Gondolj a szárnyadra,és csettints egyet.Ha vissza akarod hozni,ugyanazt kell tenned. - mosolyogtam rá.Ő felállt,és úgy láttam,erősen koncentrál.Pár másodperccel később pedig eltűntek a szárnyai.Megtapsoltam,hiszen nem mindenkinek sikerül elsőre.Nekem is többször el kellett próbálnom,mire mindent ki sikerült zárnom a fejemből,csak a szárnyaimat nem.Ismét csettintett egyet,és ugyanúgy ott voltak a helyükön a hófehér szárnyak. - Ügyes vagy. - dicsértem meg. - Most pedig jöjjön a legnehezebb.Át kell menned a falon. - odaálltunk az előbb említett tárgy elé,majd belekezdtem újra a magyarázásba. - Hunyd le a szemedet,és kapcsold ki az agyadat.Gondold azt,hogy levegőből vagy,majd indulj el lassan a fal felé.

Utasításaimat követve kezdte el a feladat teljesítését.És ahogy számítottam rá,mint nekem,neki sem ment elsőre.Homlokát beleüttötte a falba,de mivel gyakorlásra való,ezért szereencsére puha anyagból van,és nem ütötte meg magát.Bíztatni kezdtem,remélve,hogy akkor több önbizalma lesz,és tovább próbálkozik.Ismét nekiveselkedett,de ugyanaz lett a vége,mint az előbb.Még vagy hússzor megpróbálta,de csak nem akart neki összejönni.

- Nyugodj meg. - próbáltam lehiggasztani,mert már egyre görcsösebben igyekezett a feladatot megoldani. - Nekem is csak sokadjára sikerült. - inspirálásomra újra megpróbálkozott,és el is indult a falon keresztül.Csakhogy ez sem ment egyszerűen.A felsőteste átjutott,de innentől nem mozdult.Ismét behunyta a szemét,és pár másodperc múlva a fal túloldalán termett.Tapsviharban részesítettem,ő pedig odafutott hozzám és vékony kis karjaival átölelt.

Livi.xx

Chapter 1

Sziasztok:)
Meghoztam az első részt:)
Remélem tetszeni fog:)
Köszönöm a prológushoz érkező kommentet:)
Remélem ehhez is kapok egy-kettőt:)
Na,nem húzom tovább az időt:)
Jó olvasást:)

 Barátok

 - James,hol vagy? - róttam  a hatalmas épület folyosóit,miközben legjobb barátomat kerestem.Azt mondta,hogy a rejtekhelyünkön találkozunk,de vagy húsz percet vártam rá,és nem jött.Biztos megint valami bajt csinált,és nekem kell megmentenem őt a nagyfőnök karmai,és hargja elől.Sorra nyitogattam be a termekbe,viszont vagy gyakorlat folyt ott,esetleg üres volt.Gondoltam egyet,és utamat a tanácsterem felé vettem,reménykedve,hogy senki nincs ott,főleg nem a főnök.

- Angelina! - hallottam meg mindig mosolygós barátnőm hangját,aki a nevemet kiabálta.

- Mi újság,Emily? - fordultam a lány irányába,aki éppen felém loholt.

- James már megint le akar szökni a földre. - kezdte aggódva izgatottságának okozóját.

- De hiszen oda csak teljes jogú angyalok mehetnek. - pánikoltam én is. - Hol van?

- A főkapunál láttam utoljára. - indult,maga után húzva engem is,az említett hely felé.Még mindig nem tudtamelhinni,hogy James,hogy lehet ilyen bolond.Ha elkapják,örökre elvehetik a szárnyait,és csak egy közönéges szolga lesz belőle.Ráadásul a szolgák nem beszélhetnek az angyalokkal,csakis,ha engedélyt kapnak rá.Én belehalnék abba,ha elveszíteném a legjobb barátomat.Teljesen elmerültem a gondolataimban,és már csak arra eszméltem fel,hogy Milly elengedte a kezemet,és James fejével próbált beszélni.

- James,nem mehetsz csak úgy le oda. - mutogatott a föld felé barátnőm,miközben ordibált a fiúval.

- De hát már mindenki volt lent,csak én nem. - válaszolt teljesen  megszeppenve a szökni kívánó angyaltársunk.

- Emily-nek igaza van. - léptem én is oda a vitatkozó barátaimhoz,és mutatóujjamat rázogatva meredtem James-re. - Ha nem kapsz küldetést,vagy nem vagy teljes jogú angyal,nem szabad lemenned.Egyébként még én és Milly sem voltunk lent,szóval nem vagy egyedül. - verregettem meg mosolyogva a srác vállát.

- Bizony,mi is szívesen lemennénk,de nem tehetjük,amíg feladatunk nem lesz lent,az emberföldön. - lépett mellém Emily is mosolyogva.

- De nekem még kábé tíz küldetés kell idefent,amíg jönnek a lentiek. - panaszkodott James,miközbeszorosan megölelt minket.

- Nekem még pontosan tizennégy kell,amíg lejutok,szóval nagyobb okom van siránkozni. - borzolta össze barátnőm a fiú szőkésbarna,égnek meredező tincseit,mialatt gyors fejszámolást végzett.

- És neked még mennyikell Angie? - fordultak felém mindketten,miközben James feltette ezt a kérdést.Nem igazán szerettem volna erre válaszolni,hiszen tudom,hogy ezzel valószínüleg megbántom őket,de olyan átható tekintettel fürkésztek,hogy szólásra nyitottam a számat.

- Még egy van idefent,aztán mehetek le. - válaszoltam halkan,reménykede,hogy nem hallották meg,de ismét nem jártam szerencsével.

- Te mázlista. - mondták egyszerre,hangjukban megtalálható volt a szomorúság,és az öröm is.Szomorúság,mert őnekik még sok van hátra,és öröm,amiért a barátjuk hamarosan ilyen lehetőséghez jut.

- Nem hiszem,hogy mostanában lesz új feladatom. - szólaltam meg hitetlenkedve pár pillanat múlva. - Hiszen az ez előttit már vagy három hónapja csináltam meg,és azóta nem is hívatott Garman nagyúr,szóval szerintem nem egyhamar jutok le az emberek közé.

- Inkább a szomorkodás helyett csináljunk valamit. - kezdett agyalni Milly. - Mondjuk menjünk ki a felhőkre,na?

Csettintettem egyet,és egy pillanat múlva már egy puha felhőn ücsörögtem a barátaimmal.

- Utálom,ha flah-elsz. - nyavajgott Emily. - Olyankor mindig bedugul a fülem. - kezdte rázogatni a fejét jobbra-balra,mint aki most jött a medencéből.Én ezen csak egy jót nevettem.

- Néha elfelejtem,hogy te félig varázsló vagy. - duzzogott James. - De olyan jó neked,sokkal többre vagy képes,mint mi,angyalok.

- Engedd meg,hogy kiengeszteljelek. - moolyodtam el,és egy csettintéssel odavarázsoltam egy tál csokis pop-corn-t a kezébe,mivel tudom,hogy ez a kedvence.

- Imádlak. - nyomott egy puszit,mosolyjal ékeskedő arcomra.

- Mi lenne,ha csinálnánk egy kis vihart? - kérdeztem,és közben selytelmes vigyorra húztam ajamat.

- Csak ne olyat,mint amilyet a múltkor csináltál. - sóhajtott fel Milly,miközben égnek emelte tekintetét. - Még most is fáj a fejem a sok jégdarabtól. - simogatta meg az említett testrészét.

- Tehetek én róla,hogy olyan könnyű vagy,hogy elfújt a szél? - néztem rá értetlen tekintettel.Hát igaza volt pedig,mert a múltkori vihar,amit Denver-re bocsátottam,kicsit eldurvult.Hatalmas szelet csináltam,ami lefújta a felhőről Emily-t,az volt a szerencséje,hogy a szárnyai nem áztak el annyira,tehát fenn tudott maradni a levegőben.De a java csak ez után jött,ugyanis elvesztettem az iránytást az erőm felett,tehát a kis záporból golflabda méretű jégdarabok lettek,amit szépen eltalálták a felfelé igyekvő Milly-t.De aztán valahogy sikerült abbahagynom az égi háborút,és minden rendbe jött,csak szegény barátnőmnek lett egy-két púp a fején. - Oké,akkor mit csináljunk? - érdeklődtem tovább.

- Aludjunk. - feküdt végig a puha,hófehér felhőn Emily.

- Inkább gyakoroljuk a falon átjárást.- javasolta James,aki engem fürkészett. - Vagyis,jobban mondva taníts meg rá. - mosolygott rám.

- Megy az neked egyedül is. - vigyorogtam. - Csak a fejedben döntsd el,hogy levegőből vagy,és ennyi. - simogattam meg a hátát.

- Akkor leléptem. - ugrott fel a kényelmes ülőhelyéről. - Sziasztok. - intett egyet,majd aktivizálta a szárnyait,és elrepült a főépület irányába.Én is végigdőltem a felhőn,és behunytam a szemeimet.Éppen el akartam aludni,amikor valaki megzavarta ezt a tevékenykedésemet.

- Angelina Melody White? - nézett rám kérdőn az egyik palotaőrző angyal.

- Igen,én vagyok. - pattantam fel,és érdeklődő pillantásokkal jutalmaztam. - Segíthetek valamiben? - kérdeztem rá lassan.

- Garman mester hívat. - komor tekintettel nézett rám,majd kezével a palota felé mutatott,jelezve,hogy induljak.

- Később találkozunk,szia. - intettem egyet Milly-nek,és követtem az őrt.A palotába beérve a nagy fehérség fogadott,amint a folyosókon cikáztunk.Olyan érzést keltett ez a fehér,üres hely,mintha egy gumiszobába kerültem volna,és ez mindig eszembe jut,akárhányszor belépek ide,ami elég gyakran megtörténik.Sokszor jöttem ide,amikor feladatokat kellett teljesítenem,vagy James-t kimentenem,esetleg,ha én kerültem bajba.Volt már olyan,hogy karambolt csináltam,vagy felrobbantottam az egyik termet,amikor még nem tudtam fékezni,sem a varázserőmet,sem az angyalképességeimet.

Egy hatalmas,barna faajtó előtt álltunk meg,ami hangos csikorgásssal nyílt ki.A terembe beérve megpillantottam a nagymestert,akit már-már királyként tisztelnek.Egy hatalmas aranyszékben pöffeszkedett,és éppen a szárnyait tisztították a szolgái.A falakon gyönyörű,aranyozott keretű képek voltak elhelyezve,amikben mind őt lehetett látni.A földön,a trón előtt bordó bársonyszőnyeg feküdt,egészen a szék lábáig,és egy három fokból álló lépcső tette göröngyössé.

Garman mester intett egyet,hogy beljebb mehetek.Mezítláb voltam,mint minden őrangyal,vagy tanonc.A lányoknak,tehát nekem is ujjatlan,hófehér ruha volt,ami térd felettig ért.A mellrész alatt egy ezüstcsík futott,ami kicsit szűkítette a ruhát.A legaljánál pár centis csipke húzódott,és a ruha anyaga javarészt selyemből állt.A talpam alatt a halványbarna fapadló nyikorogni kezdett,amikor léptem egyet előre.Lassan odasasszéztam a szőnyeg közepéig,majd a ruhám előtt összefogtam a kezeimet,és meghajoltam a nagyúr előtt.

- Angelina,azért hívattalak,mert úgy tudom,hogy márcsak egy próbatétel van hátra idefent. - kezdett bele a szónoklatába.

- Igen,mester. - bólogattam illedelmesen.

- Akkor,az utolsó feladatod igazából nagyon egyszerű lesz. - mondta komoly,határozott hangon. - Van egy új tanoncunk,akinek el kellene mondani,tulajdonképpen mindent.

- Értettem,uram.

- Holnap reggel nyolcra a szobádba küldöm.

- Azt megtudhatám,hogy,hogy hívják? - érdeklődtem halkan.

- Macey Morgan. - válaszolt,majd intett egyet a szárnytisztítóinak,hogy abbahagyhatják a dolgukat,ők pedig kibattyogtak az oldalsó bejáraton.

- Rendben,mester,akkor én távoznék. - meghajoltam,majd sietősen elhagytam a termet,és a felhő felé vettem az irányt,ahol Emily-t hagytam.

Kívülről nem látszott,de szörnyen boldog voltam,hogy egy ilyen egyszerű feladatot kaptam,és hamarosan lejutok az emberek közé.Viszont picit féltem is,hiszen mi van,ha nehéz küldetést fogok lent kapni?!Habár ezeken ráérek még rágódni.

Livi.xx

Prologue

Sziasztok:)
Ez az első blogom,ami egy One Direction fanfiction:)
Egy-két kommentnek örülnék,hogy tudjam,érdemes-e folytatnom;)
Itt a prológus,remélem elnyeri a tetszéseteket;)
Mindenki azt mondja,hogy természetfeletti lények nem léteznek,csak azért,mert még senki nem látta őket.De mi történik akkor,ha néhány halandó mégiscsak találkozik ezekkel a nemlétező teremtményekkel?
Kaland,csalódások,varázslat,és a mindent elsöprő szerelem.
Livi.xx